Csillagkapu 1 Szabó Éva Novellák részlet
Részlet a "Csak ott légy, amikor száll az aranypor", Csillagkapu 1
Csillagkapu 1
"Az asszony homlokát az
ablaküveghez szorítva nézi a fát. Csupasz ágain a bakaszivar aszottá zsugorodva
szendereg, s fekete árnyalatai magukba fordulva őrzik az elmúlt évszakok
titokzatos szépségeit.
Szereti ezt a fát. Nem
emlékszik rá, hogy bárki ültette volna. Vadon nőtt, a saját akaratából. Mindig
szívesen pihenteti szemét az erőt sugárzó törzs sötétbarna erezetén, s a
rejtélyes mosoly, ami ilyenkor arcára derül, boldogan sejteti a különös
kapcsolatot, ami kettejük között van.
Sok évvel ezelőtt a
vezérág olyan lendülettel kezdett el növekedni, hogy a gyerekek elnevezték
égbetörő fának. A suliból jövet visítva
üdvözölték, és karácsonykor szaloncukrot akasztottak rá, hogy elvigye az
égig... Csodaszép időszaka volt ez közös életüknek.
Aztán a sodró napok
sebesen távolodó időpóznái nem hagytak rést a nagyon kedves égbetörő fának, és
az addig szentnek hitt többi jóval együtt egyszerűen elfelejtődött.
A sikongó gyereklárma is
elfogyott, s helyére máig érthetetlen módon befészkelte magát a sziszegve
vádoló, gyűlöletes meg nem értés... Olyan gyorsan omlott le körülöttük minden,
hogy mire eldöntötték, hogy különválnak, már semmi sem maradt, ami megérte
volna a folytatást.
A válás zökkenőmentesen
zajlott le. Ágnes túl gyorsnak találta, és megalázóan csendesnek. Küzdelem
nélkül hulltak porba a tegnap még fontosnak tartott közös értékek, s a
semmisnek nyilvánított évek ott helyben váltak semmivé.
Az új élet új
szabályokat követelt, és Ágnes összeszorított foggal igyekezett eleget tenni a
semmit nem értő, de mindent szúrósan kritizáló többségnek.
A napok nyüszítve tolták
egymást, és kiszámítható egyformaságuk nyomasztó érzésekkel terhelte a
fiatalasszony lelkét. Az esték voltak a legnehezebbek. A nappalok fárasztó pörgése
folytatás nélkül zuhant az éjszakába, s a
hitvesi ágy hivalkodó ágyhuzata kegyetlenül emlékeztette arra, ami véglegesen
odaveszett.
Aztán egy reggel, ami
dühítően hasonlított a többi nehezen induló reggelhez, döbbenettel vette észre,
hogy az éjszaka leple alatt valaki lefűrészelte az égbetörő fa összes ágát.
Azonnal hisztériás
rohamot kapott. Mérgében toporzékolva üvöltött, zokogva átkozta az ismeretlen
barbár szemétládát, és könnyeivel áztatott hálóingében eszelősen rohangált
megértést koldulva. A barátnője térítette észre.
– Ágnes, légy szíves,
hagyd abba a cirkuszt, megijeszted a lányokat! Azt látom, hogy a szomszédok
piszok jól szórakoznak, de ideje lenne leállni... te nem a fa miatt vagy így
kiborulva... – közelebb hajolt a könnyekkel áztatott szív alakú archoz, és
jellegzetesen mély hangján, hihetetlen nyugalommal kimondta az igazságot. –
Ágnesem, te most sirattad el a házasságod...
Mint villámcsapás,
csattant a szó, s a nyitott ujjak mögé menekült szív alakú arcocska megcsendesedett. A barátnőnek igaza volt.
Dagadt szemekkel indult
munkába, és ötpercenként tükörbe nézett, hogy újra és újra láthassa azt az
asszonyt, aki egyetlen délelőtt leforgása alatt felnőtt nővé érett.
Azt az üzletet vezette,
amit még férjével együtt hoztak össze. Utált arra a percre emlékezni, amikor férje
lazán az asztalra tette a kulcsokat, és simán lemondott a részéről. Pedig ez az
üzlet volt a mindene... Mégis úgy adta fel, olyan természetellenes közönnyel,
hogy kétség se maradhasson a felől, mennyire nagyon elvágyik ebből a
kapcsolatból.
A törzsvendégek nem titkolt
érdeklődéssel találgattak a kisírt szemek láttán, és az a bizonyos nagyon
fiatal kinézetű fiú, akit különös ragyogású szeme miatt robotszeműnek
kereszteltek, ma még többet üldögélt a teája mellett, mint máskor.
Ágnesnek eszébe jutott, hogyan...."
Tetszett és érdekelne a folytatása, írj az írónak
evaszaboflp@yahoo.com
vagy keresd meg a Facebookon:
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu